rólam

Már az egyetemi éveim alatt mélyen foglalkoztatott a kérdés, hogy mi a boldogság univerzális forrása, és több országra kiterjedő szubjektív jól-lét kutatással foglalkoztam. Tanulmányaimat követően a gazdasági szektorban helyezkedtem el, de hamar rájöttem, hogy az emberek segítése az én utam. 

Fiatal korom óta vonzanak a különböző kultúrák, tradíciók és az egyéni élettörténetek. Több országban éltem, ami nagyban tágította a látásmódomat, azonban kalandozásaimnak többször vetettek véget autoimmun betegségek és depresszió. 

A saját gyógyulásom során rengeteg időt szántam az idegtudomány, a pszichológia és a spiritualitás oldalainak a megértésére.  Szenvedélyemmé vált az agy-és idegtudomány tanulmányozása, az ajurvédikus gyógyászat és a védikus filozófia, amelyek évezredek óta hangsúlyozzák a test és az elme kapcsolatát. 

A testem folyamatosan jelzett, mert a gyerekkori traumáim a testemben ragadtak, és minden egyes alkalommal, amikor elfojtottam a dühömet vagy nem tudtam határokat húzni, a tüneteim súlyosbodtak. Egészen addig, amíg egy öklömnyi nagyságú jóindulatú daganatot nem találtak. Az első alkalommal bevállaltam a műtétet, azonban a beavatkozást követően a testem még élesebben jelzett.

Minden egyes alkalommal amikor a dühömet elfojtottam a műtéti seb benyilallt. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Pár év múlva újra kiújult a daganat, azonban elhatároztam, hogy ezúttal nem fekszem kés alá. Rengeteg módszert kipróbáltam, miközben azt éreztem, hogy kifutok az időből, mert a testem számtalan módon jelzett. Ez az időszak mélyen megtanított újrakapcsolódni a testemmel, a valódi érzelmeimmel. Türelmet tanultam. A gyógyulást nem lehet sürgetni, mert az csak erőszak önmagunk ellen. Mentem az intuícióm után, hogy mire is van szükségem. Két évvel a diagnózisom után jött a jó hír, a 4×5 centiméteres daganatom eltűnt. 

Az igazán mély sebeket nem elég csupán kognitívan megérteni. Szemléletmódomban alapvető a holisztikus és integratív megközelítések. 

A tapasztalatom az, hogy a modernkori ember lekapcsolódott a testéről, így figyelmen kívül hagyja annak jelzéseit. Pedig a test nem hazudik, kendőzetlenül jelez a másodperc töredéke alatt nekünk, csak megtanultunk nem tudomást venni róla. A modernkori embert az elméje uralja, és nem ő uralja az elméjét.